Mostantól itt:
www.fenyvesiorsolya.hu
"I told them of as great a marvel to them, that is amongst us, and that was of the Bernakes. For I told them that in our country were trees that bear a fruit that become birds flying, and those that fell in the water live, and they that fall on the earth die anon, and they be right good to man's meat. And hereof had they as great marvel, that some of them trowed it were an impossible thing to be.
Sir John Mandeville: Travels, chapter 29
Saturday, March 10, 2012
Saturday, January 28, 2012
Perseidák
A szomorúság tesz szoborszerűvé, mint a hősöket,
akik belefeledkeztek a végtelenbe, és megmaradtak,
mert létezésük határai leomlottak.
Egyedül maradtál, mert a kékszeműt kerested,
akinek egyetlen pislantására
halak milliói rajzanak vissza az ősóceánba.
Nem éltél, mert nem haltál meg minden pillanatban.
Kisemmizett a felhők szappanszaga, és a szavak,
melyek nem tudtak változtatni azon, hogy teremtmény vagy.
Szerelmes voltál fogantatásod óta, hogy magányos maradhass,
mint az Arnolfini házaspár , de becsaptál minden férfit,
mert a Szaturnusz gyűrűjét viselted titokban.
Földdel láttad a földet, vízzel a vizet,
mert sem a földnek, sem a tengernek nincs köldöke.
Arra gondoltál, hogy a tüzet is meg lehet fogni tükörrel.
Esőt jósoltál, hogy sírva fakadhass, míg egy rólad készült fotó negatívján
fel nem ismerted szabadságodat, a kimondhatatlan emberét,
aki tudja, hogy a Nap éjfélkor hófehér.
akik belefeledkeztek a végtelenbe, és megmaradtak,
mert létezésük határai leomlottak.
Egyedül maradtál, mert a kékszeműt kerested,
akinek egyetlen pislantására
halak milliói rajzanak vissza az ősóceánba.
Nem éltél, mert nem haltál meg minden pillanatban.
Kisemmizett a felhők szappanszaga, és a szavak,
melyek nem tudtak változtatni azon, hogy teremtmény vagy.
Szerelmes voltál fogantatásod óta, hogy magányos maradhass,
mint az Arnolfini házaspár , de becsaptál minden férfit,
mert a Szaturnusz gyűrűjét viselted titokban.
Földdel láttad a földet, vízzel a vizet,
mert sem a földnek, sem a tengernek nincs köldöke.
Arra gondoltál, hogy a tüzet is meg lehet fogni tükörrel.
Esőt jósoltál, hogy sírva fakadhass, míg egy rólad készült fotó negatívján
fel nem ismerted szabadságodat, a kimondhatatlan emberét,
aki tudja, hogy a Nap éjfélkor hófehér.
Sunday, January 22, 2012
A cirkuszi medvék tánca
Májusi fény egy fa törzsén januárban,
mint kopott matrica
az íróasztal fiókján,
bármelyik gyerekszobában.
Egy cirkuszi medvével keringőzöm,
aki kikéri magának, hogy sorsától
megváltsam, hiszen rózsaszín tornadresszére
az egyetlen magyarázat, hogy őt valaha
szerették, szerették.
mint kopott matrica
az íróasztal fiókján,
bármelyik gyerekszobában.
Egy cirkuszi medvével keringőzöm,
aki kikéri magának, hogy sorsától
megváltsam, hiszen rózsaszín tornadresszére
az egyetlen magyarázat, hogy őt valaha
szerették, szerették.
Thursday, January 12, 2012
Hisztéria
Úgy fáj, mint egy kerti törpének,
akit kint felejtettek az esőben.
Szeretném, ha az, aki megvásárolt,
ide fáradna és megmondaná végre,
hogy szándékosan rámolt-e ki a kertbe
ahol az eső esik, mert itt az én helyem.
akit kint felejtettek az esőben.
Szeretném, ha az, aki megvásárolt,
ide fáradna és megmondaná végre,
hogy szándékosan rámolt-e ki a kertbe
ahol az eső esik, mert itt az én helyem.
Monday, January 9, 2012
Enfilade
Ez a nyugalom kastélya,
behavazva egy sivatagba.
Én leszek önmagam.
Akkor is,
ha szobából
szobába
lépve elhagyom hangomat,
mint a gombokat.
Ami örömöt okoz, részünkké válik,
és bízhatunk benne,
hogy sejtjeink tudják majd dolgukat.
Nem felejtenek,
nem emlékeznek,
és most a nyugalom kastélyában,
testben porladnak,
lassabban,
mint ahogyan eltörik egy üvegpohár.
Vendégek érkeznek, arcot nyitok rájuk,
a kastélyban minden szoba saját.
Csenddé válnak bőrömön az érintések.
De úgy hiszem,
hogy több ég van egymás mögött,
és csak az egek közé szorult
madarak ismerik a nyugalmat.
behavazva egy sivatagba.
Én leszek önmagam.
Akkor is,
ha szobából
szobába
lépve elhagyom hangomat,
mint a gombokat.
Ami örömöt okoz, részünkké válik,
és bízhatunk benne,
hogy sejtjeink tudják majd dolgukat.
Nem felejtenek,
nem emlékeznek,
és most a nyugalom kastélyában,
testben porladnak,
lassabban,
mint ahogyan eltörik egy üvegpohár.
Vendégek érkeznek, arcot nyitok rájuk,
a kastélyban minden szoba saját.
Csenddé válnak bőrömön az érintések.
De úgy hiszem,
hogy több ég van egymás mögött,
és csak az egek közé szorult
madarak ismerik a nyugalmat.
Friday, December 16, 2011
Kertek és Udvarok
Kertek
Azon a nyáron, mikor kiscicám
elolvadt a napon,
a fény lombjai
árnyékolták kertem,
de a házban sem maradhattam,
ahol a hőségtől függönyökké
ránduló falak
elfelejtették testemet.
Mindenhol ott voltam, nem voltam sehol sem.
Mozdulatlan kezem simogatta a szelet.
Kimondtam a neved.
Azt is hozzátettem volna: valóban -
nagyon szép idő van!
Most végre leírhattam.
Gomolyfelhővel a hasamban
kívántam a zivatart,
de csak az álmok záporoztak,
mint a szirmok,
míg el nem mondtam neked,
hogy amíg virágoznak a fák,
az éjszakák is nappalok.
Addig egyedül maradok.
Udvarok
Rajzolt fa nőtt udvaromban,
a szél színezi leveleit,
és a bogarak apró lábaikkal
kiradírozták gyökereit.
Megtanultam, tekintetem
hogy terítsem a fák törzsére,
hogy tapinthatóvá váljon testem
kérgessége, de nem érted:
Szerettem volna erdő lenni,
mókusok tüdejétől illatos.
Maradtam neked széllel bélelt, áttetsző,
víz és vér és vágy és hó.
Láthatóvá váltam
a pocsolyák képkivágatában.
Műút lapszámbemutató
Amikor majdnem elsírtam magam a saját versem felolvasása közben.
A Csigaasszony én vagyok. (Damien Bonneau festménye.)
Kóla.
Sör, bor, kóla.
Van kire mosolyognom.
k. kabai lóránt
Füst, Kemény István, kalickalány, Nagy Kata, Bizottság, csevej, Deres Kornélia.
Műút 2011029
A Műút 2011. évi 029. lapszámában (október) jelent meg az Inkubátor és a Beköltözés!
A teljes lapszám hamarosan (decemberben) letölthető lesz pdf-ben a Műút folyóirat honlapján.
www.muut.hu
A teljes lapszám hamarosan (decemberben) letölthető lesz pdf-ben a Műút folyóirat honlapján.
www.muut.hu
Tuesday, August 9, 2011
Muskátlis teraszok
Nem ma történt – holnapelőtt.
Megettük az összes barackot a fáról,
melyet tegnap ültettünk.
Szélcsendet lebegtetett a madarak szárnya.
Mikor a méhek mégis megérkeztek,
beköltöztettük őket a faliórába.
Testünk most gyertya elalvó lángja.
Leütjük a perceket, e házba tévedt legyeket,
hogy múltjává váljunk a jelenvalónak,
mint a viasz.
(Damien Bonneau: Stolen Kiss <- dabo.over-blog.org)
Friday, June 24, 2011
Illusztráció
vízfestékvörös róka rohant előttem át
és zöldbe vonta lélegzetem lombjait de
fekete az éjszaka törzsét mintha hangyák lepték volna el
fényes mint a papír
az elfelejtett mesekönyv lapjain
a róka fut, lohol és lóg a nyelve a feketébe
szakad bundája vöröse
és zöldbe vonta lélegzetem lombjait de
fekete az éjszaka törzsét mintha hangyák lepték volna el
fényes mint a papír
az elfelejtett mesekönyv lapjain
a róka fut, lohol és lóg a nyelve a feketébe
szakad bundája vöröse
az égve hagyott lámpák fénye
távozik a fürdővízzel
és borzolja a róka szőre a szelet
hogy egyre hangosabban zúgjon
testem vörös tengere
hajnalra lompos farkam hullámzása
fekteti a csönd partjára
hamarosan hazaérek
hogy egyre hangosabban zúgjon
testem vörös tengere
hajnalra lompos farkam hullámzása
fekteti a csönd partjára
hamarosan hazaérek
Ezt a verset 17 évesen írtam, de máig a kedvencem - talán azért, mert az élmény, amely alapjául szolgált, ebben a pillanatban is hihetetlenül intenzív. Egyetlen képet nem fogok elfelejteni sosem. Talán a róka Szmöre volt, amint épp egy kivilágított ház felé surrant, a könyv pedig a Nils Holgersson? Lehet, hogy ez a kép nem is létezik.
Én a kezdetektől fogva fontosnak tartottam az illusztrációt. Jómagam rajzolni sosem tudtam, a ceruza mind a mai napig kiesik a kezemből, kézzel írni sem szeretek, viszont 13 évig zongoráztam. Ma a laptomom klaviatúráját verem - ugyanazzal a kétségbeeséssel. Mikor 6 évesen elkezdtem írni a "mesefüzetembe", talán a húgomat kértem meg, hogy illusztrálja a verseket, "történeteket". A legelső mese elveszett. A második "A leg okosab lohere". Talán ovi végén született, talán az első osztály elején, azt tudom, hogy még a könyvekből másoltam ki a betűket. Nem éltünk szegénységben, és a családomban sosem volt munkanélküli. Viszont délutánokat búsultam a világ sorsa miatt. Legelső kisprózám mindössze 3 mondat, és az iróniától sem mentes:
A következő oldalon már Brumi maci története kezdődik, aki mindig támadósat játszik, de mivel nincsenek barátai, ezért általában a levegőt támadja.
Sunday, June 12, 2011
Fotográfia
Egynek virrasztania kell, úgy tartják, és mi
egyként virrasztottunk, mennyi éjen át,
ott voltunk, és hányszor mondtad, hogy te
nem szereted a fotográfiát, aztán maradtunk:
ezüstlemezen fénykarcolatok.
Körös-körül alszanak az emberek, és mi
is aludtunk, házakban, ágyakban és nappal a parkban
ott voltunk körös-körül, emberek, én
a blendével készenlétben
vártam, hogy kisüssön a nap, bármelyik
percben kitakarhatták a felhők. Te
arra ügyeltél, milyen precízen, esetlen gonddal
állítom be a kopott masinát, apámé volt, mint a szemem
valaha. Vak tükrök ezek: látni az ő
szemével, hogy néz rám az én szememmel. Most figyelek:
filmérzékenység, záridő, mélységélesség, távolság,
remegő kézzel, óvatosan a megfelelő magasságba
emelem a fényképezőgépet, hogy ott maradjon, aminek most én
adok keretet, de mire a nap sugarai elérték a völgyet,
emlékszel? Eltűnt minden, mi ott volt előtte
- csak a fény maradt.
A vers megjelent a Mozgó Világ 2010/7. számában.
A fotógrafikákat készítette: Feith Bálint (http://feithbalint.blogspot.com)
Thursday, June 9, 2011
Tuesday, May 31, 2011
Esperluette
FELÉKSZEREZTÉL
A konyhában átéjszakázott csendélet fogad:
almák. A reggel karjain dagadnak
és időnként kedvesen rám gömbölyödnek.
Magányomban is hanggá válnak
gondolataim, míg ők szelíden csak jelenvalók.
Nem léteznek, míg övék nem lesz minden
színem, illatom.
Akkor egyet neked adok.
Puha nyelved ízlelőbimbóin gyöngyöt
képez ez a neked
oly idegen, irritáló anyag,
ahogy szervezeted önkéntelen védekezik és
saját, fényes váladékába burkolja
a zamatos rostokat.
Így találok barokk igazgyöngyöket a szádban.
MÉZÉDES, MAG NÉLKÜLI
Mintha csak mézet csurgatna, pörgeti
a mosógép a szennyest. Pihennem kell,
úgy érzem, mintha elolvadt volna
a még le sem hullott hó.
Mandarint pucolj nekem.
Ha lemegy a nap, megéhezem.
Bár nem hiszem, hogy menne bárhova is,
tegnap a vonatablakban álltam
és a tájban
madarakat láttam ködbe ragadva,
embriókat formalinban -
edd meg a mandarinokat!
Monday, May 30, 2011
Ornamentika
Elegem van a képekből.
Ecset húzta hajak
omoljanak
vállára a mozdulatlanságnak.
Grafitköldökök
medréből kiönt hamar
a radírmorzsa.
A fényképek széttárt combját
verőfény izmosítsa.
Nézd, hogy kicsipkéz az utca,
mikor végigmegyek rajta,
gyepből erdőt emel a fűbe fekvő:
szilárd madarak.
A virágok illata érdekel,
nem a keresztmetszete.
És a vadállatoknak, akiknek magam
mellé ágyazok,
reggelre könnyen lakomájává válhatok:
bundájuk ragyog.
Továbbá, úgy hiszem, a legszebb akkor lennék,
ha én lehetnék
testednek ornamentikája –
az életednek, ha sok hasznát nem is veszed,
nézd, milyen szépen
körülölelem.
Sunday, May 1, 2011
Berendezési tárgyak
Gömbdíszek a reggelek, jaj, csak el ne törjenek.
A pupilla otthonra lel,
fészket rak.
Mocorog a héj alatt.
Égre száll és partot ér.
Be kell csomagolni mindent,
különösen, ha törékeny,
ajándékozásnál és költözködésnél.
*
Szőrrelhímzett éjszakák.
A testben élők nem ismerhetik
a csöndet.
Fülsüketítő hiányról beszéltél,
én azt mondanám:
a farkasok árnya napsütötte sáv.
Saturday, April 30, 2011
fata morgana
ne érints engem
maradni akarok
köd-göngyölítő hajó
siklik
mint nyelv a bolyhos fogakon
csalódás
akinek nevetése lámpaégő
elektromosság
a törött víz szivárvány
a tükör törhetetlen
fata morgana
függetlenül attól hogy szerettelek-e
semmi emberi a forróságban és a dermedésben
az idő
lemeztelenedik
a formák páternoszterében
Sunday, April 17, 2011
Ami a kutyákat illeti
Nem szeretem a kutyákat, csahos szeretetükkel,
csillogós örömükkel ne értsenek, ne értsenek meg.
Ők mégis mindig megtalálnak, nyomomba szegődnek
és szolgaságuk jeléül lábamhoz kuporodnak, én pedig
nem jelzem, hogy mindez ellenemre volna.
Hogy „ne haragudj”, is azt hiszem, magamnak mormolom.
Ők pedig annyiszor megértettek már és elsomfordáltak,
hogy legutóbb nem kértem bocsánatot.
Hazáig követett és esküszöm, nevetett, én bőröndöket cipeltem
a kutya csak nevetett, végül elmosolyodtam.
A kutya elindult haza.
Március volt, autóval utaztam haza, újra eszembe jutott
a zöld, és ment már le a nap, tűnődtem is, hogy talán ezért,
hiszen egyszerre tűnt el a kék és a sárga.
Aztán csak hagytam,
hogy tekintetem csokorba szedje az útszéli fákat.
Nem jelentettek már kihívást a vajas fényben lágyuló formák,
hazaértem, a motor leállt, én lélegeztem.
Mennyivel egyszerűbb, ha vonattal megyek:
alagútba érve becsukom a szemem és ne kérdezd,
honnan tudom, mikor nyithatom ki újra.
Subscribe to:
Posts (Atom)






























