Fotográfia

Egynek virrasztania kell, úgy tartják, és mi

egyként virrasztottunk, mennyi éjen át,

ott voltunk, és hányszor mondtad, hogy te

nem szereted a fotográfiát, aztán maradtunk:

ezüstlemezen fénykarcolatok.

Körös-körül alszanak az emberek, és mi

is aludtunk, házakban, ágyakban és nappal a parkban

ott voltunk körös-körül, emberek, én

a blendével készenlétben

vártam, hogy kisüssön a nap, bármelyik

percben kitakarhatták a felhők. Te

arra ügyeltél, milyen precízen, esetlen gonddal

állítom be a kopott masinát, apámé volt, mint a szemem

valaha. Vak tükrök ezek: látni az ő

szemével, hogy néz rám az én szememmel. Most figyelek:

filmérzékenység, záridő, mélységélesség, távolság,

remegő kézzel, óvatosan a megfelelő magasságba

emelem a fényképezőgépet, hogy ott maradjon, aminek most én

adok keretet, de mire a nap sugarai elérték a völgyet,

emlékszel? Eltűnt minden, mi ott volt előtte

-          csak a fény maradt.

A vers megjelent a Mozgó Világ 2010/7. számában.
A fotógrafikákat készítette: Feith Bálint (http://feithbalint.blogspot.com)