"I told them of as great a marvel to them, that is amongst us, and that was of the Bernakes. For I told them that in our country were trees that bear a fruit that become birds flying, and those that fell in the water live, and they that fall on the earth die anon, and they be right good to man's meat. And hereof had they as great marvel, that some of them trowed it were an impossible thing to be.

Sir John Mandeville: Travels, chapter 29

Monday, March 28, 2011

A húgom gyereket vár


















a visszapillantóból figyelem csak
az utat a fák árnyéka lehámlik
mint a bőr a seb a hegek
még nem vagy már nem is létezők

ágyam fölött az ablak lefényképezte
hogy délután aludtam el
a napsütésben a bőrömön
éreztem hogy besötétedett

dióhéj a dióbelet téged a magány
mégis szorítasz megtartasz orgazmusomban
mikor jól tudod én nem vagyok ott
a világot öleled

a hajnak és a felhőnek
egyazon anyagból kéne lennie ugye
mindkettőnek a szél a szeretője


&

















Inkubátor

Házak
vitrinbe zárva, évekig laktak engem
és megmaradtak kézzel festett
tárgynak.

Az elsőben virágok izzadtságától foltos falak vártak.
Anyajegyekként vándoroltak csillagképeim,
hogy estére mindig hazataláljak.
Házak kutyákkal, macskákkal és veszett
rókákkal, szobáikban rajszögek rögzítették
a zsírkréta-királylányokat.
A homokváraimban vakondokok háltak.
.
Volt minden szoba külön emelet,
de a legfelső szintre sosem merészkedtem,
csak számtalanszor elképzeltem,
milyen lehet egy padlás, a változatlanság
azonban poros, dohos és csak horgolt fényben varázslatos.
Mégis törtek gerendák gondolataim nyomán.

Végül magunk építettünk házat,
tárgyakat dobáltunk a téglákba és szavakat
írtam a frissen festett falra szobámban,
ahová egy kisváros szűrődik be
ablakokon és faleveleken át és mégis
mentem tovább,
tartózkodtam, laktam és vágytam,
ahogy minden esernyőt elhagyok,
mint a színes ceruzákat,

a házakat pedig a vitrinben csipketerítő óvja,
a tekintet pókhálója. 

&

Beköltözés

Befelé hallgatóztam, lélegzet-visszafojtva,
mint minden emberben, volt ott egy szoba,
épp csak akkora, bársonysúlyú függönyök,
madaras tapéta, és mennyi kacat! Mennyi
bögre, csésze, pohár, kehely, csupa üveg.
Ágy egy se, nemhogy hintaszék, mindenütt
polcok, fiókok, ládikák és egy dohos szekrény,
de semmi sercegés, reccsenés, csilingelés
vagy csicsergés.

Ezért kiabáltam, énekeltem, csacsogtam
és dörömböltem. Aztán találkoztam veled,
és megfogtad a kezem és nem volt többé kezem.
Ahogy a hullám partra veti a szelet,
és hagyja, hogy ott dögöljön meg, végül
földet érve, úgy lett a némaságnak csöndje.
Akkor kellett a szoba elhúzható függönyökkel,
széttörhető poharakkal és teletömhető szekrényekkel.


Capriccio

Megmérettél és virgoncnak találtattál
lelkecském,
mint a nyelvem hegyén verdeső, ollószárnyú
pillangók. Szavakká dermednek,
ha hímporuk lehull.

Sokat mocorogsz éjszakánként
lelkecském,
de mocorog veled, mi rajtad kívül rekedt
- drágakövek habzása.

Bolondos és rendetlen vagy
lelkecském,
szétdobálod és elől hagyod játékaidat.
Ha rálépek egyre, kérned sem kell,
veszek helyette másikat.

Ablakpárkányainkra könyökölsz
lelkecském,
de itthon maradsz
köldökömbe zárva,

és lesz majd őrző-védő kutyánk.