a visszapillantóból figyelem csak
az utat a fák árnyéka lehámlik
mint a bőr a seb a hegek
még nem vagy már nem is létezők
ágyam fölött az ablak lefényképezte
hogy délután aludtam el
a napsütésben a bőrömön
éreztem hogy besötétedett
dióhéj a dióbelet téged a magány
mégis szorítasz megtartasz orgazmusomban
mikor jól tudod én nem vagyok ott
a világot öleled
a hajnak és a felhőnek
egyazon anyagból kéne lennie ugye
mindkettőnek a szél a szeretője
No comments:
Post a Comment